Mercedes-Benz 18 különleges modell a Hovány Premium Automotive tesztnapján
Újabb Mercedes-parádé Kecskeméten! Fél éve a GLK-t és az összkerekes Mercedeseket mutatta be itt a német gyári csapat, most pedig az új E-Coupét és különleges E-osztályú modelleket tesztelhetett a közönség.
Referenciaértékű márkaképviselet lett a kecskeméti Mercedes. Már nem az első országos jelentőségű autóbemutatót tartják a Hovány Premium Automotive-nál, ezúttal 18, főként E-Coupéval, E-limuzinnal és néhány más egyedi modellel érkezett a német gyári teszt- és trénercsapat.
Gergelyfi Gergely kecskeméti és Békéscsabai márkaképviselet-vezető lapunknak elmondta: - Büszke vagyok arra, hogy rendre nálunk tartják ezeket a rendezvényeket. A márka nem véletlenül válaszotta városunkat közép-kelet európai gyárának tervezésekor, így mi is igyekszünk rászolgálni a bizalmukra, kiváló kapcsolatot ápolunk a német kollégákkal.
A tavasszal bemutatott új E-osztály kupé-változatának megjelenése adta az apropót az eseményre, az autók zömét is ez a modell képviselte. Tesztelték is szép számban az érdeklődők és újságírók a városban és a közeli
autópályán. Az E-Coupé az E-osztály négyszemélyes sportosabb változata, CGI 350-es és CGI 500-as változatban állt a tesztvezetők rendelkezésére. Fura párosítás a Mercedes-Benz képviselte elegancia, valamint az a kompromisszummentes sportosság és dinamizmus, amit a 292 és 388 lóerős E-Coupé-változatok mutattak. A külső már a klasszikus E-osztályok esetében is jóval sportosabb lett az előző generációnál, a kupé vonalai pedig természetesen sokkal nyújtottabbak, felületei laposabbak, terei alacsonyabbak. A tervezőknek valóban sikerült még egy lapáttal rátenni a „polgári E-osztály” eredetileg is nagysikerű dizájnjára. Az új E-Coupéval pedig tulajdonképpen visszatért az E-sorozatnév alá kifejlesztett kupé-változat.
Beülve az első élmény a szépség, az arányok harmóniája, de azonnal tudatosul az ergonómia is. Aki ült már
Mercedesben, nem találja furcsának, hogy minden a helyén van, ezt is meg lehet még fejelni azonban: a limuzinhoz hasonlóan a kupé is megkapta a különböző fedélzeti műszerek irányítását megkönnyítő kontroller gombot, amelyet a középkonzolon kényelmesen tekergetve, nyomkodva szabályozhatjuk a fedélzeti számítógépet. Biztonsági szempontból persze ebben az autóban is benne van minden csoda, amelyek közül talán a PreSafe nevű rendszer emelendő ki. Ez a rendszer arra képes, hogy ha balesetveszélyt észlel, egy sor előkészületet tesz az esetleges ütközésre. Megfeszíti az öveket, vészvillogóra állítja a féklámpát, a legbiztonságosabb pozícióba állítja az ülést, résnyire zárja az ablakokat és sorolhatnánk.
Szükség is van erre az intelligens biztonsági rendszerre, mert az E-Coupé bármely változatban pillanatok alatt van százon (láttunk olyat, aki hallott olyat, hogy valaki azt mondta: kétszázon is), és pillanatok alatt le is fékeznek a túlméretes, perforált féktárcsák. Szükség van az okos biztonságra, mert ez a teljesítmény és vezetési élmény „rossz hatással van a vezető józan ítélőképességére”. Úgy értve: észvesztő a autó...
.jpg)
Sipos László (jobbról), Kecskemét alpolgármestere is meglátogatta a rendezvényt: „Olyan szériát lehet tesztelni, ami tetszik, és nem mindennap adatik meg, hogy egy ilyen modellt kipróbálhasson az ember. Azt kaptam, amit vártam: kényelmes, sportos, ami a Mercedes szépségével és eleganciájával is párosul…”
A németek szeretnek itt…
A gyári trénercsapat vezetője, Michael Thum lapunknak az eseménnyel kapcsolatban elmondta: szeretnek ide jönni, már nem először látogatják meg a Hovány Premium Automotive Mercedes-márkaképvisletét. Az E-kupé bemutatója előtt a „GLK és barátai” elnevezésű, nagyszabású 4x4-es tesztnappal látogattak Kecskemétre.
„Nagyon kedves és szép a város, a magyarok barátságosak, segítőkészek, mindenütt szívélyes a fogadtatás, a városban és a Hoványnál is. Nem először rendezünk náluk országos jelentőségű bemutatót, mert jó az együttműködés, a szalon és környéke pedig ideális helyszín. Jó szervezéssel sok ügyfelet tudnak mozgósítani, így hatékonyan tudjuk bemutatni, mit is jelent a Mercedes-Benz és az új E-osztály által képviselt világélvonalbeli technológia…”
.jpg)
Mercedes-stáb 150 négyzetméteres üvegpavilont állított fel a vendégek fogadására a kecskeméti Hovány-márkaképviselet területén